Torna: tovább vizsgálják két kínai tornásznő életkorát

2009.10.06. 08:08
Címkék
Tovább vizsgálja a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) a 2000-es sydneyi olimpián bronzérmes kínai női tornászcsapat két tagja, Jang Jün és Tung Fang-hsziao életkorát.

A szövetség fegyelmi bizottsága azért indított vizsgálatot a két sportoló ellen, mert valószínű, hogy egyikük sem töltötte be a 16. életévét, amikor együttesükkel a harmadik helyen végeztek az Ausztráliában megrendezett ötkarikás játékokon.

„A fegyelmi bizottság egyelőre nem tudott döntést hozni, ezért tovább dolgozik az ügyön – mondta hétfőn Andre Gueisbuhler, a FIG főtitkára. – Ha bebizonyosodik, hogy a tornászok a verseny ideje alatt fiatalabbak voltak a nevezéshez szükséges korhatárnál, úgy a szervezet ajánlatot tehet a büntetésre, de a végső döntést a végrehajtó bizottság mondja ki. Utóbbi jövő februárban ül össze ismét, így addig biztosan nem születik határozat az ügyben."

Ha a bizonyítékok alapján kiderül, hogy Jang és Tung 16 évnél fiatalabbak voltak 2000-ben, akár törölhetik is az általuk elért eredményeket.

Mivel az ügy az olimpiai játékokhoz kapcsolódik, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) határoz majd arról, hogy elveszik-e a kínai sportolók által megszerzett érmeket. A kínai csapat mögött az Egyesült Államok együttese végzett a negyedik helyen, illetve korláton Jang egyéniben is bronzérmet szerzett, s az ukrán Viktorija Karpenkót előzte meg Sydneyben.

Jang a hivatalos lista szerint 1984. december 2-án született, ám a kínai televíziónak 2007-ben adott nyilatkozatában azt mondta: 14 éves volt a 2000-es olimpia idején. Tung a papírok alapján 1983. január 20-án látta meg a napvilágot, de saját internetes naplójában 1985-ös születési év szerepel.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
8 perce

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
25 perce

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
36 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
51 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik