Olimpia 2016: Schmitt Pál szerint a NOB most valami újat akart

2009.10.02. 19:50
Címkék
„Rio de Janeiro meggyőző volt, magabiztosan nyert” – jelentette ki az MTI-nek Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja azon szavazás után, amelyen eldőlt, hogy a brazil metropolisz rendezi a 2016-os nyári ötkarikás játékokat.
„A döntő szavazáson hatvanhat harminckettőre nyert Rio Madriddal szemben. Ez egyértelmű üzenet volt a sportvilág számára. Három nagyszerű rivális volt, amelyek akár jövőre is képesek lettek volna megrendezni az olimpiát. Rio nagy kihívás, a játékok próbája majd a 2014-es labdarúgó-világbajnokság megrendezése lesz. A város, az ország dinamikusan fejlődik” – nyilatkozta a távirati irodának Schmitt Pál.    Kiemelte: a magyar sportolók számára is különleges kihívás lesz majd Rio de Janeiróban szerepelni, már a 2015-ös előolimpiai viadalokon is.    Hozzátette: meglepte, hogy a titkos favorit Chicago már az első körben kiesett.    „Azt hiszem, a szavazók azt is figyelembe vették, hogy az Egyesült Államokban már sok olimpia volt, nyári és téli egyaránt. Japán és Spanyolország is volt már rendező. A NOB most valami újat akart.”
Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
9 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
17 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
30 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
32 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
43 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
1 órája