Kajak-kenu Eb: Molnár Péter nem jutott döntőbe 500 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.28. 12:44
Címkék
A kajak egyesek között szereplő Molnár Péternek nem sikerült beverekednie magát a döntőbe 500 m-en a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ez azt jelenti, hogy a hét számból hatban lesz magyar hajó a táv vasárnap délutáni fináléiban.
A küldöttségből a Tiszaújváros 23 éves lapátforgatója volt az egyetlen, akinek délelőtt is vízre kellett szállnia, mert számában a sok nevező miatt nem is lehetett egyből a legjobb kilenc közé kerülni. A továbbjutáshoz az első háromban kellett volna végeznie, s bár derekasan küzdött, csak negyedik lett, így – csakúgy, mint tavaly Milánóban – lecsúszott az A-döntőről. A többi hajó már a csütörtöki előfutamokból kvalifikálta magát a fináléba: Kovács Katalin (K–1), Vajda Attila (C–1), a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (K–2) duó és a Csipes Tamara, Medveczky Erika, Janics Natasa, Benedek Dalma összeállítású női kajak négyes futamgyőzelemmel, a Szabó Gabriella, Kozák Danuta (K–2), valamint a Széles Gábor, Varga Dávid (C–2) kettős pedig második hellyel jutott egyenes ágon tovább.Az 500 m-es döntőkre 12 óra 50 perctől kerül sor, a futamokat az m1 élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik