Úszás: hét első hely a vasárnapi magyar úszómérleg Zágrábban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.08. 00:50
Címkék
Hét számban avattak magyar győztest a horvát fővárosban, az Arany Medve elnevezésű nemzetközi úszóviadal második, befejező napján. A viadal legeredményesebb férfi versenyzője Cseh László lett.
Ezt a titulust – amint arról Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője, Cseh mestere az MTI-nek beszámolt – a pekingi olimpia háromszoros olimpiai ezüstérmese a 200 m pillangó vasárnapi döntőjében elért 1:57.53 perces, medencecsúcsot jelentő idejével érdemelte ki.Ennek érdekében kisebb áldozatot hozott, hiszen a 400 m gyors esti fináléjától – ahová pedig a legjobb idővel jutott be délelőtt – visszalépett, mert a két finálé a programban közel esett egymáshoz.Ám méltó helyettesítőre akadt, hiszen távollétében a 17 éves Bernek Péter – 3:52.93 perces korosztályos országos csúccsal – végzett az első helyen, Kovács Norbert előtt (3:55.79 p).Dara Eszter két döntőben is a leggyorsabbnak bizonyult: 100 méter gyorson 55.90, 50 m pillangón 27.24 másodperccel nyert. A további magyar győzelmeken Balogh Vanessza (200 m mell, 2:38.73 p), Kádas Vivien (400 gyors, 4:17.00 p) - ugyanitt Orosz Viktória a 3. (4:26.01 p) - és Pulai Bence (200 mell, 2:20.18 p) osztozott.Balogh Boglárka második lett 200 m pillangón (2:21.92 p), Kozma Dominik pedig harmadik 100 m gyorson (51.33 p).
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik