Birkózás: 75 éves a Fradit már évtizedek óta szolgáló Kruj Iván

Vágólapra másolva!
2009.04.10. 12:01
Címkék
Ma ünnepli 75. születésnapját Kruj Iván, a magyar birkózás és a Ferencvárosi Torna Club jeles személyisége.
Az 1934. április 10-én Felsővadászon született volt válogatott versenyző két időszakban is vezette edzőként a szabadfogású válogatott munkáját (1983-ban mesteredzői címet kapott). 1969-től – 35 éven át – működött nemzetközi bíróként, a világ legjobbjai közé tartozott: kinevezett szőnyegelnök is volt. 1972-től 2004-ig minden – összesen kilenc – olimpián bíráskodott, 1983–2004 között a nemzetközi szövetség bíróbizottságának tagja volt.Éppen hat évtizede lett az FTC versenyzője, 35 évig állt a birkózószakosztály élén. Hosszú időn át volt az egyesület elnökségének tagja. A klub életének egyik meghatározó, emblematikus alakja.Kruj Ivánt csütörtök este köszöntötték az ESMTK rendezvényén, amelyen részt vesznek a birkózószövetség vezetői is.

Kruj Iván pályafutásának jelentősebb állomásai

1949–61: a Ferencváros versenyzője, válogatott.
1962–67: a Ferencváros edzője
1963–72 és 1987–88: a szabadfogású válogatott edzője
1969–2004: nemzetközi bíró
1973–77: a Ferencváros utánpótlásedzője
1978–85: a Ferencváros vezetőedzője
1985–: a Ferencváros szakosztályvezetője, -igazgatója

Kruj Iván pályafutásának jelentősebb állomásai

1949–61: a Ferencváros versenyzője, válogatott.
1962–67: a Ferencváros edzője
1963–72 és 1987–88: a szabadfogású válogatott edzője
1969–2004: nemzetközi bíró
1973–77: a Ferencváros utánpótlásedzője
1978–85: a Ferencváros vezetőedzője
1985–: a Ferencváros szakosztályvezetője, -igazgatója
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik