Úszás: megalakult az Európa-bajnokság szervezőbizottsága

Vágólapra másolva!
2009.04.09. 23:54
Címkék
Megtartotta első ülését a 2010-es úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokság szervezőbizottsága. A tagok elfogadták, hogy a szervezőbizottság elnöke, azaz Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, egyben a LEN alelnöke mellett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, a szinkronúszók elnöke társelnökként vezesse a testületet.
A műugrók képviseletében Vereczkei Zoltán, a hosszútávúszóktól pedig Szabó Zoltán alelnökként tevékenykedik. Akárcsak 2006-ban, az operatív munkát Ruza József fogja össze ügyvezető igazgatóként.A kontinensviadal emblémája a Magyar Turizmus Zrt-vel kötött megállapodás alapján az országpropagandából ismert piros-fehér-zöld szív, kabalája a 2006. évi Eb-vel szemben ezúttal nem fekete, hanem fehér puli, az Európa-bajnokság plakátján – stílszerűen – Cseh László olimpiai ezüstérmes négy fejképpel a vegyesúszás számait jeleníti meg, míg az Eb jelmondata: „Open heart, open mind, open arm”, azaz „Tiszta szívvel, nyitottan, tárt karokkal...” Az Európa-bajnokságot 2010. augusztus 4. és 15. között rendezik Budapesten, valamint Balatonfüreden.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik