Úszás: az olimpia után a vébén sem indulhat a verekedő ausztrál

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék
Szűk két héttel a felfüggesztett börtönbüntetését kimondó bírósági ítélet után kizárták a nyári római világbajnokságra készülő ausztrál úszóválogatott keretéből Nick D’Arcyt, aki súlyos sérüléseket okozott társának egy sydneyi éjszakai mulatóhelyen kitört, tavaly márciusi verekedésben.
A 21 éves sportoló március végén 14 hónap börtönt kapott felfüggesztve, noha az ügyész végrehajtandó büntetést szorgalmazott. Néhány nappal korábban ugyan 200 méter pillangón kvalifikálta magát a vb-re, a szövetség vezetői azonban most úgy döntöttek, hogy nem indulhat az olasz fővárosban.D’Arcy így már a második csúcseseményről marad le a tettlegesség következtében, ugyanis a tavalyi pekingi olimpián sem engedték rajtkőre lépni, jóllehet kiharcolta az ötkarikás szereplés jogát.A tavaly márciusi eset során egy közös ünneplés közben elfajult vita hevében az úszó úgy megverte a korábbi sokszoros nemzetközösségi bajnok Simon Cowleyt, hogy annak orra, állkapcsa, szemüregcsontja és szájpadja is eltörött.A mostani szövetségi döntés után D’Arcy edzője, Brian Stehr azt mondta: nem lepődne meg, ha tanítványa úgy határozna, befejezi pályafutását.A római úszó-, műúszó-, műugró-, hosszútávúszó- és vízilabda-világbajnokságra július végén, augusztus elején kerül sor.
Legfrissebb hírek

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral

Európa-liga
4 perce

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben

Európa-liga
33 perce

Negyeddöntőbe jutott a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
39 perce

Dániában az újonc kézilabdaklub elsőként vezette be a fizetett szülési szabadságot

Kézilabda
1 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2 órája

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik