
Berki Krisztián aranyérmet nyert az Eb-n

Berki Krisztián aranyérmet nyert az Eb-n
Berki Krisztián péntek óta tudta, hogy a szerenkénti fináléban elsőként lép majd a szerhez, ám nem foglalkozott ezzel. Erősebbik gyakorlatát mutatta be, s bár volt egy apró terpesztése a végén, a 15.600-es pontszám azt sejtette, talán meglesz a negyedik Európa-bajnoki aranyérem.
A Berki után következő belga Donna-Donny Truyens megtette azt a szívességet, hogy leesett a lóról – így a legnagyobb rivális már nem foszthatta meg a magyar fiút az első helytől.
Ennek ellenére pokoli hangulatban telt a következő néhány perc, főként Berki számára, s hiába gratuláltak neki sorra a vetélytársak a pódium mellett, ő nem ünnepelt.
A végén viszont…
„Megvan! Erre készültem, de amikor leugrottam a szerről, és megláttam a pontszámomat, kicsit elbizonytalanodtam. Féltem, hogy nem lesz elég az első helyhez, de elég volt!” – nevetett Berki a döntő után.
„Nagyon büszke vagyok Krisztiánra, négyszeres Európa-bajnok, és ami számomra rendkívül fontos: hihetetlenül jó versenyzőtípus. Ezt most is igazolta” – tette hozzá edzője, Kovács István.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, MILÁNÓ
Férfiak. Lólengés, döntő 1. Berki Krisztián (Magyarország) 15.600 |
2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 15.550 |
3. Daniel Keatings (Nagy-Britannia) 15.500 |