Birkózás: Szabó negyeddöntős, Godó kikapott az Eb-n

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 17:49
Címkék
Az 51 kg-ban szereplő Szabó Zsuzsanna győzött, az 59 kg-os Godó Kitti pedig kikapott a nyolcaddöntőben a vilniusi birkózó Európa-bajnokság harmadik napján.
A viadal honlapja szerint Szabó a tavalyi Eb bronzérmesét, a finn Tiina Ylinent győzte le két menetben, mindkét szakaszt 1:0-ra nyerve. A folytatásban a magyar versenyző az olasz Francin de Paolával mérkőzik a négy közé jutásért. Két kategóriával feljebb Godó nem bírt a svédek junior-világbajnokával, Johanna Mattssonnal, aki az első menetet 3:0-ra, a másodikat pedig 1:0-ra hozta, és győzött. A magyar birkózó ugyanakkor a vigaszági szereplésben még bizakodhat, hiszen legyőzője már az elődöntőben van, s ha a fináléba kerül, Godót továbbviszi.
Legfrissebb hírek

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
22 perce

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
32 perce

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
55 perce

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
59 perce

Bosnyák válogatottal erősített a bajnok szolnoki kosárcsapat

Kosárlabda
1 órája

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
1 órája

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik