Jégtánc: Hoffmann elhagyta a kórházat, de vb-indulása kérdéses

Vágólapra másolva!
2009.03.14. 01:46
Hoffmann Nóra már elhagyta a kórházat, ugyanakkor arról még nem született döntés, hogy a jégtáncos párjával, Maxim Zavozinnal indulhat-e a március 23-án kezdődő Los Angeles-i műkorcsolya-világbajnokságon.
Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: Hoffmann egyelőre nem próbált meg jégre lépni, talán pénteken kerül sor erre. Hozzátette, a 23 éves versenyző nem adta fel, hogy párjával részt vegyen a vb-n, de hétfőig nem várható döntés az indulásukról. Hoffmann múlt héten szenvedett súlyos fejsérülést, amikor egy New York-i edzés során megbotlott és fejjel nekiesett a palánk nyitott ajtajának. A tavaly alakult jégtánckettős rendkívül peches, hiszen eddig többször is a balszerencse akadályozta vagy zavarta meg a szereplésben: tavaly novemberben Zavozin betegsége miatt nem tudtak elindulni a zágrábi Golden Spin-viadalon, majd januárban, a helsinki Európa-bajnokságon a kűr előtt – a 11. helyen állva – kellett visszalépniük hasonló okból. A vb-n sérülés miatt biztosan nem indul Sebestyén Júlia.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik