Remek főpróba a pesti vk előtt: Vass Dóra karikával 7. Moszkvában

Vágólapra másolva!
2009.03.01. 18:50
Címkék
Jó előjel a jövő heti, budapesti világkupaverseny előtt: az első számú magyar ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra a 7. helyen végzett a karika szerenkénti döntőben a moszkvai Grand Prix-viadalon.Az óbudai sportoló a szombati egyéni összetettben a 13. helyen zárt, és a szervezők a gálára is meghívták. A pekingi olimpiai bajnok Jevgenyija Kanajeva tarolt a szerenkénti finálékban: minden szerrel győzött.
Vass Dóra kitűnően szerepelt a moszkvai GP-n, karikával a 7. helyen végzett
Fotó: Imago
Vass Dóra kitűnően szerepelt a moszkvai GP-n, karikával a 7. helyen végzett
Vass Dóra kitűnően szerepelt a moszkvai GP-n, karikával a 7. helyen végzett
Fotó: Imago
Vass Dóra kitűnően szerepelt a moszkvai GP-n, karikával a 7. helyen végzett

Nagyon jól sikerült a március 6. és 8. között megrendezendő első magyar felnőtt ritmikusgimnasztika-világkupára készülő Vass Dóra főpróbája a moszkvai Grand Prix-n: karikával az 5. helyen jutott be a fináléba, ahol végül 7. lett.

A 25 ország 31 versenyzőjét felvonultató moszkvai erőpróbán Vass először mutatta be versenyen az új gyakorlatait, és kedvenc szerével, a karikával az előzetes várakozásokat messze felülmúlva 25.325 pontjával az 5. helyen került be a döntőbe. A többi szeren is jól teljesített: szalaggal 11. (23.9), kötéllel 12. (23.35), labdával pedig 14. (23.6) lett. Összetettben 96.175 ponttal az előkelő 13. helyet szerezte meg az olimpiai és világbajnokokat felvonultató mezőnyben.

A vasárnapi fináléban nem volt teljesen hibátlan a karikagyakorlata, így 23.9 ponttal a 7. helyen végzett, de edzője, Érfalvi Nóra így is óriási teljesítménynek tartja a döntőbe jutást. És hogy nemzetközi szinten is számolnak a magyar versenyzővel, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy felkérték a gálán való szereplésre is.

„Nem is reméltük, hogy döntőbe kerülhetek, már ennek nagyon örültem. Az pedig külön megtiszteltetés, hogy felkértek a gálán való szereplésre. Orosz koreográfusom egy speciális, szer nélküli bemutatót állított össze: egy kesztyű van a kezemen, az azzal való előadás játssza a főszerepet. A magyar közönség egyébként ezt a gálaszámomat is láthatja majd a magyar vk-n” – nyilatkozta a Garantiqa Óbuda RSG sportolója a viadal után.

RITMIKUS GIMNASZTIKA GRAND PRIX, MOSZKVA

SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Kötél: 1. Kanajeva (orosz) 26.950, 2. Szeszina (orosz) 26.900, 3. Sztanjuta (fehérorosz) 26.200
Karika: 1. Kanajeva 28.550, 2. Szeszina 27.300, 3. Juszupova (kazah) 25.950, …7. Vass Dóra (magyar) 23.900
Labda: 1. Kanajeva 26.950, 2. Sztanjuta 25.900, 3. Rizenzon (izraeli) 25.675
Szalag: 1. Kanajeva 27.400, 2. Szeszina 26.100, 3. Sztanjuta 25.300
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik