Úszás: Kitadzsima kihagyja a római világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2009.01.17. 16:36
Címkék
Kihagyja az idei római világbajnokságot Kitadzsima Koszuke négyszeres olimpiai bajnok mellúszó.
A 26 éves versenyző, aki Athénban és Pekingben is győzött 100, illetve 200 méteren, nem lesz ott az áprilisi japán bajnokságon, amely egyben válogató is a vb-re. A hazájában rendkívül népszerű sportoló az augusztusi játékok óta kereskedelmi-szponzori kötelezettségeinek tesz eleget, díjakat vesz át, emellett pedig kampányol Tokió 2016-os olimpiai pályázata mellett. „Mint tudják, jelenleg nem úszom. Nem, nem leszek ott” – reagált szombaton újságíróknak arra a kérdésre, hogy ott lesz-e a hazai bajnokságon. A távolabbi jövőjét illető határozott kiállással azonban egyelőre adós Kitadzsima, miközben az tény, hogy mostanáig nem nagyon cáfolta azokat a híreket, hogy a 2012-es londoni játékokon már nem vesz részt. „Nem hagyok fel a versenyzéssel, de egyelőre nagyszerű érzés, hogy az évnek ebben a szakaszában nincsenek edzéseim. Először nyílik lehetőségem arra, hogy fizikailag és lelkileg is élvezzem az életet” – egészítette ki mondandóját. Az idei világbajnokságot július második felében rendezik az olasz fővárosban.
Legfrissebb hírek

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
6 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
42 perce

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
45 perce

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
1 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
8 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
8 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
9 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik