Súlyemelés: felkért edző kerülhet a magyar válogatott élére

Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:53
Címkék
A Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) a válogatott vezetőedzői tisztére kiírt pályázatot lezárta, s mivel határidőre egyetlen érvényes pályázat sem érkezett be, egy szakmailag elismert, nemzetközi eredményekkel rendelkező edzőt kér fel a feladat ellátására.
Erről vasárnap délutáni ülésén határozott az MSSZ elnöksége. A testület rendkívül fontosnak ítéli, hogy megfelelő szakember töltse be a posztot, mert az meghatározó lehet a 2012-es londoni olimpiai kvalifikációban.Mindezt külön elnöki közleményben is rögzítette a hazai szövetség új első embere, Dobos Imre. Az elnök kitért rá, hogy egy pályázat ugyan érkezett a szövetségi kapitányi tisztségre, csakhogy megkésve, így az érvénytelen, a kiírás szabályai szerint nem fogadható el.Dobos Imre az ülésen köszöntötte Aján Tamást, a sportág nemzetközi szövetsége, az IWF elnökét, aki január 12-én tölti be 70. életévét.„A sportág és az ország sikere is, hogy már hosszú ideje magyar elnök irányítja az egyik legfontosabb és legnagyobb taglétszámú nemzetközi szövetséget" – fogalmazott méltatásában az MSSZ elnöke.
Legfrissebb hírek

Hajrában kapott gólokkal szenvedett vereséget a DVTK a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
14 perce

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
15 perce

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
17 perce

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
31 perce

Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

Kerékpár
33 perce

Gálfi Dalma negyeddöntőbe jutott a bastadi tenisztornán

Tenisz
1 órája

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
1 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik