Dopping: Ivan Tyihonék benyújtották fellebbezésüket a CAS-hoz

Vágólapra másolva!
2009.01.07. 01:03
Címkék
Kedden benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) az olimpiai érmétől doppingvétség miatt megfosztott két fehérorosz kalapácsvető, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon.
A tavalyi pekingi játékokon második Gyevjatovszkij és harmadik Tyihon eredményét december 11-én törölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága, és mindkét sportolót kizárta a pekingi játékokról. A döntés következtében a negyedik helyet megszerző Pars Krisztián lett hivatalosan az olimpia második helyezettje. A fehérorosz atléták az eljárás során végig tagadták a doppingolás vádját és most azt remélik, hogy a CAS megváltoztatja a NOB határozatát. Gyevjatovszkijnak és Tyihonnak a döntő napján, augusztus 17-én levett mintáiban egyformán túl magas volt a tesztoszteronszint, amire nem tudtak elfogadható magyarázatot adni a NOB-nak. A háromszoros világbajnok Tyihon minden bizonnyal kétéves eltiltást kap, Gyevjatovszkij ugyanakkor valószínűleg már nem térhet vissza, ugyanis ez volt a második doppingügye.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
4 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
5 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
5 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
6 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
6 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
6 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik