Vívás: hazánk 4 felnőtt nemzetközi versenynek adhat otthont

Vágólapra másolva!
2009.01.06. 11:44
Címkék
Ahogy az elmúlt évben, úgy az idén is négy felnőtt Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyt rendez a Magyar Vívószövetség (MVSZ).
A sort a Westend női párbajtőr GP nyitja január 16-án és 17-én, majd a hosszú hétvége zárásaként csapatversenyre kerül sor 18-án.Három héttel később, február 6-án és 7-én a Gerevich–Kovács–Kárpáti GP-n adnak egymásnak randevút a világ legjobb férfi kardozói, akik aztán 8-án csapatban is megmérkőznek. Február 21-én és 22-én a szakág női képviselői találkoznak Vk keretében az Unicredit Bank-kupáért, a női tőrözők pedig március 14-én és 15-én szerepelnek hasonló kategóriájú versenyen az Eximbank-kupáért. Utóbbit megelőzően, 13-án a bajnokcsapatok BEK-küzdelmére kerül sor. Valamennyi viadalnak a főváros ad otthont. Ezenfelül Debrecenben U23-as Európa-bajnokság lesz május 8. és 10. között, Balatonfüreden pedig egyéni veterán Eb május 20-tól 24-ig. Jelentős eseménynek ígérkezik a sportági szövetségben a február 20-i tisztújító közgyűlés. Többek között új elnököt választanak, mivel Gémesi György tíz év után távozott a posztról.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
4 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
5 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
5 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
5 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
6 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
6 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik