Újra Nagy sportágválasztó, pekingi olimpikonokkal

2008.09.09. 09:52
Címkék
Pekingi magyar érmesek részvételével rendezik meg a III. Nagy sportágválasztót szeptember 19-én és 20-án a Maglódi úton, a Merkapt Maraton Sportközpontban.
A kétnapos rendezvény célja, hogy az óvodás és iskoláskorú gyermekek edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével minél több mozgásformát közelebbről megismerve dönthessék el, hogy milyen sportágat választanak maguknak. A Nagy Sportágválasztón egy helyen összesen 40-féle mozgásformát próbálhatnak ki ingyenesen, és tanácsot is kapnak ahhoz, hogy ezeket hol gyakorolhatják, valamint hogy testfelépítésük, genetikai adottságaik alapján egyáltalán milyen sportágban lehetnek sikeresek. A döntésben a pekingi olimpia magyar érmesei – többek között Vajda Attila, Cseh László, Fodor Zoltán és Kozmann György –, valamint korábbi ötkarikás bajnokok, Storcz Botond, Kovács "Kokó" István és Kovács Antal segíti őket. A rendezvény mindkét napon 9 órakor kezdődik, 19-én az óvodás és iskolás csoportokat, illetve tanáraikat, 20-án pedig a családokat várják a szervezők.
Legfrissebb hírek

A dél-amerikai szövetség Infantinót támogatja a FIFA elnökválasztásán

Minden más foci
2 perce

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
7 perce

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
39 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
42 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
52 perce

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
1 órája

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik