Úszás: Gyárfás magyarázata a MÚSZ elnökségi határozatához

CH. G. A.CH. G. A.
2008.06.11. 18:40
Címkék
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a következő kiegészítést fűzte az elnökségi határozathoz:– A MÚSZ szeretné megkönnyíteni a döntést az egyes versenyzők számára, ezért lehetővé teszi, hogy a július 9-13. között esedékes országos bajnokságon mindenki olyan szerelésben ússzon, amilyenben akar, tehát akár a Speedo, LZR Racer modellt is kipróbálják – természetesen mindenkinek magának kell gondoskodnia a dressz beszerzéséről. Méghozzá minden anyagi konzekvencia nélkül, ugyanis a szövetség hivatalos szállítójával, az Arénával esetleg fellépő vitás szituáció elsimítását magunkra vállaltuk. Az olimpia más történet, aki itt nem Aréna dresszben úszik a magyar válogatott tagjai közül, az köteles megtéríteni a szerződésben foglalt fejenként mintegy négymillió forintos büntetést. Ha valaki nagyon biztos a dolgában, nagy az önbizalma és tudja, hogy dobogón végez – az aranyéremnek az aktuális tarifája 20, az ezüstnek 16, a bronznak 12 millió forint –, az még így is jól jár a négymillió forint kifizetése után...
Legfrissebb hírek

A távolugró Pap Kristóf harmadik, Bánhidi-Farkas Petra ötödik Svédországban

Atlétika
16 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Hétnél megálltak a németek, 3.0 a vb-gólátlaga

Foci vb 2026
24 perce

Nem borult a papírforma, hetes lett belőle: Németország kiütötte Curacaót

Foci vb 2026
29 perce

Malennel a csatársorban rohamoz Hollandia a japánok ellen – ismertek a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
31 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
48 perce

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

Röplabda
53 perce

Így hat az alkoholfogyasztás a sportteljesítményre

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik