Birkózás, olimpiai selejtező: Virág Lajos lemondta a döntőt

MTI MTIMTI MTI
2008.05.11. 01:19
Címkék
Virág Lajos kisebb sérülés miatt visszalépett a 96 kg-osok fináléjától, így olimpiai kvótája mellett ezüstéremmel zárta a kötöttfogású birkózók első kvalifikációs selejtező versenyét Rómában.A magyar csapat tájékoztatása szerint a délelőtti, kora délutáni programban négy remek győzelmet arató 2005-ös világbajnoki ezüstérmes jobb vállában érez fájdalmat, ezért döntött úgy, hogy az egyébként tét nélküli döntőben nem lép szőnyegre a bolgár Kalojan Ivanov Dincsev ellen."Nincs komoly baj, de nem akarunk kockáztatni" - indokolt röviden Struhács György szövetségi kapitány.A római viadalon érdekelt három magyar közül Virág szerzett kvótát. Módos Péter (55 kg) még pénteken, Kliment László (60) pedig szombaton kapott ki rögtön az első meccsén, így mindketten korán kiestek. A két lyukas kategóriában legközelebb, s egyben utoljára két hét múlva, az újvidéki selejtező tornán lehet olimpiai helyhez jutni.Virág Lajos az ötödik magyar kötöttfogású versenyző, aki biztosította helyét az idei nyári játékokon, a tavalyi vb-n ugyanis Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (74 kg), Fodor Zoltán (84 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) kvótát érő helyen végzett.
Legfrissebb hírek

Amerikai álomrajt – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
5 perce

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
12 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciusszal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
18 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik