Asztalitenisz, olimpiai selejtező: Póta és Zwickl már a 32 között

MTI MTIMTI MTI
2008.04.02. 23:17
Címkék
Póta Georgina második mérkőzését is megnyerte, így bejutott - ráadásul csoportelsőként - a legjobb 32 közé az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén. Az esti program után kiderült, hogy a csütörtöki meccsek eredményeitől függetlenül Zwickl Dániel is tagja a pénteken rajtoló főverseny mezőnyének, másodiknál rosszabb helyen ugyanis már nem végezhet a csoportjában.
A női viadal második kiemeltje, a friss országos bajnok Póta a szlovén Martina Safran felett aratott kora délutáni diadala után este a szerb Ana-Maria Erdeljit verte négy játszmában, így - mivel ebben a csoportban csak ők hárman szerepeltek - megszerezte az első helyet. Csoportgyőzelme már csak azért is fontos, mert így kiemelt lesz a főverseny első részében, amelyben már pekingi kvótákért zajlik majd a küzdelem. Póta rápihenhet a pénteki folytatásra, csütörtökön ugyanis már nem kell asztalhoz állnia.Lovas Petra a franciák legjobbjával, Carole Grundischsal vívott nagy csatát, amelyben végül 4-3-ra alulmaradt, így neki a torna második napján nyernie kell a svéd Malin Pettersson ellen, hogy maradjon esélye - legalábbis a franciaországi viadalon - az olimpiai kvalifikációra.A csoportselejtezőben az 1-2. helyen kell végezni a továbbjutáshoz, a verseny második, pénteken rajtoló kieséses szakasza kínálja majd a kvótaszerzés lehetőségét.Csütörtökön Zwickl és Zombori 11, Jakab 14, Lovas pedig 17 órakor játszik.
Legfrissebb hírek

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
1 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
8 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
14 perce

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
15 perce

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
17 perce

Vb-2026: két marokkói játékos is megsérült

Foci vb 2026
19 perce

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
35 perce

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
38 perce
Ezek is érdekelhetik