Vitorlázás, Sydney-Hobart: harmadszor is a Wild Oats

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 22:45
Sorozatban harmadik alkalommal a Wild Oats nyerte meg a hagyományos, immár 63. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlás viadalt. A 630 tengeri mérföldes (1168 km) távnak 82 vitorlás vágott neki, s az ausztrál 98 lábas (30 m) szupermaxi végig vezetve, 1 nap 21 óra 24 perc alatt ért első helyen a célba.
Reuters
Reuters

A Mark Richards irányította Wild Oats ezzel a viadal történetében a második hajó, amely egymás után háromszor győzött. Korábban csak a Morna nevű vitorlásnak sikerült még 1946 és 1948 között.

A második helyen a viadal utolsó harmadában nagyon gyors brit City Index Leopard érkezett meg Hobartba, alig több mint 27 perccel a Wild Oats után. A harmadik pozíciót az Ichi Ban szerezte meg közel nyolc óra hátránnyal.

A sokáig harmadik pozícióban haladó, 2003-ban győztes Skandiának csütörtökön eltörött az árboca, így még mindig nem ért célba. A viadalt eddig négy hajó fejezte be, s a jelenlegi állások alapján a most utolsó helyen haladó Capriccio of Rhu január 4-én érkezhet meg Hobartba.
Legfrissebb hírek

Sydney-Hobart: óvás után először van női győztes összetettben

Egyéb egyéni
2025.12.31. 14:07

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
2025.12.27. 08:52

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
2025.12.26. 14:57

Sydney-Hobart: megvédte címét a LawConnect

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:42

Ketten meghaltak a Sydney–Hobart vitorlásverseny viharos éjszakáján

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:53

Elrajtolt a Sydney–Hobart vitorlásverseny mezőnye

Egyéb egyéni
2024.12.26. 09:26

Vitorlázás: tovább nőtt Weöres Szabolcs hátránya a földkerülő versenyen

Egyéb egyéni
2024.11.19. 10:33

Vitorlázás: brit csapat lett az Emirates Team New Zealand kihívója az Amerika-kupa döntőjében

Egyéb csapat
2024.10.04. 16:45
Ezek is érdekelhetik