Kerékpár: a Rabobanknak joga volt felfüggeszteni Rasmussent

Vágólapra másolva!
2007.11.12. 17:24
Címkék
Egy hollandiai független vizsgáló csoport megállapításai szerint a Rabobank országúti kerékpároscsapatnak minden joga meg volt arra, hogy az idei Tour de France-ról hazaküldje versenyzőjét, az addig vezető Michael Rasmussent.
A dán versenyző magabiztosan állt a francia körverseny élén, amikor hosszú huzavona után csapata visszaléptette, mert kiderült, hogy hazudott tartózkodási helyével kapcsolatban, s így júniusban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) képviselői nem találták őt meg. A hollandiai vizsgálatot Rasmussen kezdeményezte, mert szerinte az istálló jogtalanul zárta őt ki a Tourról négy nappal annak vége előtt. "A versenyző azt állítja, hogy személyes okok miatt adta meg rosszul tartózkodási helyét, ám ezt a bizottságunk nem tudta megfelelő érvként elfogadni" - kommentálta a döntést Peter Vogelzang, a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy szerintük a Rabobank vezetői nem figyeltek fel időben Rasmussen gyanús cselekedeteire a Tour előtt. Rasmussen a múlt héten egy sajtótájékoztatón elismerte: hazudott a nemzetközi szövetségnek (UCI), ám továbbra is kitartott amellett, hogy csapata pontosan tudta, hogy júniusban nem Mexikóban, hanem Olaszországban volt. (MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik