Úszás, Bolzano: Kovács Ágnes bronzzal kezdett 50 m mellen

Vágólapra másolva!
2007.11.03. 18:41
Címkék
A harmadik helyen ért célba a 25 méteres medencében idén először versenyző Kovács Ágnes (képünkön) 50 m mellen az olaszországi rövidpályás úszóviadal szombati nyitónapján.

A Kőbánya SC olimpiai, világ- és Európa-bajnoka a Bolzano város kupájáért kiírt, hagyományos nemzetközi versenyen 32.18 másodperces jó idővel szerezte meg a harmadik helyet két, szintén világklasszis úszó, a német Janne Schäfer és az új-zélandi színekben induló, exangol Zoe Baker mögött.

"Ahhoz képest, hogy irdatlan régen álltam rajthoz rövidpályás versenyen, és hogy kemény edzések közepette, fáradtan úsztam, elégedett lehetek a teljesítményemmel. A november közepi országos bajnokság, s főleg a decemberi, debreceni rövidpályás Európa-bajnokság előtt szükségem is van az ilyen erőpróbákra" - nyilatkozta a távirati idorának Kovács Ágnes, aki vasárnap 100 m mellen próbál szerencsét.
Legfrissebb hírek

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
2 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
6 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
39 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik