Súlyemelő-vb: Vaspöri Gábor csoportjában a kilencedik lett

Vágólapra másolva!
2007.09.24. 14:41
Címkék
A 105 kilósok 13 fős C csoportjában 330 kilós összteljesítménnyel a 9. lett Vaspöri Gábor a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságon.
A hétfői versenynap magyar fellépője csiangmaji idő szerint a kora délutáni órákban állt a tárcsákkal megpakolt rúd mögé, s a szakításnál nem is történt baj, hiszen az elsőre elrontott fogását a 145 kilón javította, majd a feje fölé rántott 150-et is szépen megtartotta. A lökésben azonban már komoly nehézségei támadtak a szombathelyi Haladás VSE emelőjének, aki számára a 180 kg leküzdése után a 185 már legyűrhetetlen akadálynak bizonyult. Sovány vigaszul az szolgálhat az egy hónap múlva 24 esztendős versenyzőnek, hogy az idei országos bajnokságot 322, tehát a mostaninál nyolc kilóval szerényebb összprodukcióval nyerte.A thaiföldi vb-n kedden, a magyar csapatból utolsó előttiként Szepesi Martina, a BKV Előre 75 kilós súlyemelője próbál szerencsét szintén a C csoport tagjaként, a közép-európainál öt órával előbbre járó helyi idő szerint a délelőtti programban. (MTI)
Legfrissebb hírek

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
9 perce

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
18 perce

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
19 perce

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
32 perce

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
53 perce

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
1 órája

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
1 órája

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik