Böczögő Dorina a Segíthetek? Tehetségtámogató programban

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 18:10
A közelmúltban véget ért stuttgarti tornász vb-n névre szóló olimpiai kvótát szerző Böczögő Dorina teljesítményét elismerte a Mol által életre hívott Új Európa Alapítvány.
A Segíthetek? Tehetségtámogató program keretében az alapítványi kuratórium különdíjban részesítette a 15 éves orosházi tornászlányt, aki élete első felnőtt világbajnokságán, a magyar csapat legfiatalabbjaként harcolta ki az indulási jogot a pekingi olimpián. (A megszerzett kvóták alapján Böczögő mellett csak egyetlen másik magyar versenyző, Gál Róbert résztvevője a 2008-as olimpiai játékok torna versenyeinek.) A versenyszerű torna miatt hat éves kora óta békéscsabai kollégiumban élő, sportosztályban tanuló Böczögő elsősorban útiköltségei fedezésére fordítja majd a támogatási összeget.Böczögő Dorina jelenleg az elsőszámú magyar női tornász, a szakemberek a szintén Békéscsabáról indult Ónodi Henriettához hasonlítják. Böczögő idei bajnoki remeklése előtt ugyanis utoljára Ónódi szerezte meg itthon egyazon évben mind a négy számban és összetettben is a mesterfokú bajnoki címet. A Bereczkiné Harangozó Idikó által felkészített Böczögő töretlen fejlődése esetén már Pekingben pontszerző lehet, ráadásul mind a négy szeren hibátlan teljesítményre képes – ahogyan azt a stuttgarti vb-n is megmutatta.A Segíthetek? Mol Tehetségtámogató program 10-18 év közötti, tehetséges, jó eredményeket elért fiatalok továbblépését segíti a sport, a művészetek és a tudomány területén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik