Tereptriatlon: Erdélyi Eszter első magyarként győzött

Vágólapra másolva!
2007.09.17. 09:42
Címkék
Erdélyi Eszter első magyarként megnyerte az XTERRA terepriatlon európai kupasorozatát a walesi döntő futamon. Az XTERRA European Tour 5 állomásából 2 arany (Olaszország, Dánia), 1 ezüst (Nagy-Britannia) és egy bronzéremmel (Ausztria) érdemelte ki ezt a fantasztikus győzelmet.
Walesben Eszter a X2S TEAM - YASEC csapat színeiben állt rajthoz és a profi női mezőnyben egyetlen ember volt, aki fel tudta venni vele a versenyt: az angol Julie Dibens, aki többszörös angol bajnok, a nemzeti triatlon válogatott tagja, olimpikon. Dibens kihasználta a hazai pálya előnyeit és Eszter sokkal jobb kerékpáros eredményével sem tudta behozni az úszáson összeszedett hátrányát. A futópályán szintén Eszter ideje volt jobb és így a cél előtt volt még esély a győzelemre, de Julie - nemhiába profi triatlonista - összeszedte minden erejét és szoros befutón elsőként szakította át a célszalagot. Ennek ellenére a világkupa futamokon eddig összegyűjtött pontjai nem voltak elegendőek arra, hogy az összetett versenyt is megnyerje. Eszter előtt sem magyar férfi, sem magyar női versenyző nem állt az XTERRA világában ilyen előkelő helyen!Eszter eredményét tovább növeli, hogy olyan országok profi versenyzői előtt szerezte meg a győzelmet, ahol a triatlont és a terepsportokat is egyelőre sokkal magasabb szinten jegyzik (Svájc, Ausztria, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország). Eszter egyik célja az, hogy ezeket a sportokat ismertebbé, elismertebbé tegye Magyaroszágon.A férfiaknál a kirobbanó formában versenyző francia Nicolas 'Nico' Lebrun iskolázta le a mezőnyt, ezzel véglegesítve európai elsőségét is. Nico nem titkolt célja, hogy az októberi XTERRA világbajnokságon ismét világbajnok legyen (2005-ben ez úgy sikerült neki, hogy a különleges extrém pályán a kezét törte!).
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
3 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
4 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
4 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik