Öttusa-vb, női döntő: Vörös Zsuzsanna visszacsúszott

MTI MTIMTI MTI
2007.08.18. 23:28
Címkék
Nem sikerült a lovaglás Vörös Zsuzsannának, így az ötödikről visszacsúszott a kilencedik helyre a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn jó pályát ment, ő előrelépett, Gyenesei Leila viszont pont nélkül zárta a negyedik tusát, ezzel visszaesett az utolsó pozícióba.
Vörös négy akadályt vert lovával, ami önmagában még nem is túlságosan rossz eredmény, a közvetlen riválisai azonban - előtte és utána is - többnyire jobb produkciót mutattak be. Az 1088 pontos teljesítmény ebben a számban csak a 30. helyre volt elég.Tóth jól ment végig a pályán, ügyesen irányította alkalmi partnerét, s csupán az utolsó akadálynál hibázott, igaz, akkor rombolt, ami hatvan pont levonásával járt. 1140-es teljesítménnyel 20. lett a lovaglásban.Gyeneseinek már a második akadálynál gondja akadt, kicsit lassú tempóban lovagolt rá, lova megállt, majd az ismétlésnél újra. Ezt aztán még néhányszor megismételte, végül lecsengették.Hat versenyzőt egyáltalán nem zavart, hogy az Olimpiai Park lovaspályájától néhány száz méterre a Hertha BSC-VfB Stuttgart labdarúgó-mérkőzés szurkolói hangoltak, hibátlanul lovagolt a litván Laura Asadauskaite, a lengyel Paulina Boenisz, a kínai Csien Csen (Quian Chen) és Hsziu Hsziu (Xiu Xiu), a német Janine Kohlmann, és az amerikai Kelly Michelle.A 3000 méteres futás rajtjánál Vörös Zsuzsanna hátránya a harmadik helyezetthez képest több mint fél perc.
Az állás négy szám után:
1. Amélie Cazé (francia) 4560 pont
2. Lucie Grolichova (cseh) 4468
3. Lena Schöneborn (német) 4452
...9. Vörös Zsuzsanna 4320
...17. Tóth Adrienn 4208
...36. Gyenesei Leila 3056
Az állás négy szám után:
1. Amélie Cazé (francia) 4560 pont
2. Lucie Grolichova (cseh) 4468
3. Lena Schöneborn (német) 4452
...9. Vörös Zsuzsanna 4320
...17. Tóth Adrienn 4208
...36. Gyenesei Leila 3056
Legfrissebb hírek

Szűcs Szabina az 5. lett ötpróbában, két országos csúcs a fedett pályás atlétikai vb záró napján

Atlétika
7 perce

Erste Liga: egyetlen, hosszabbításos gól döntött, elődöntős a DVTK

Jégkorong
36 perce

Kovacevic bombagólja ellenére csak egy pontot szerzett az FTC Kisvárdán

Labdarúgó NB I
51 perce

MotoGP: Marco Bezzecchi győzött a Brazil Nagydíjon is

Egyéb autó-motor
53 perce

La Liga: Real Madrid–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ovecskin megszerezte az 1000. gólját az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Jégkorong: ezüstérmes az Újpest az U18-as osztrák bajnokságban

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik