Kajak-kenu Eb, 1000 m: Vajda Attila is a döntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 17:16
Címkék
Mind a kilenc számban lesz magyar hajó a szombati 1000 m-es döntőkben a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, ugyanis a pénteki középfutamból a kenu egyesben versenyző Vajda Attila is biztosította a helyét a legjobbak között.
A piros-fehér-zöld küldöttség tagjai közül csak a Démász-Szeged olimpiai bronzérmesének kellett vízre szállnia a délelőtti program során, az első három hely valamelyike ért finálét. Vajda végig nagy csatát vívott a fehérorosz Alekszandr Zsukovszkival, s végül ha csak pár centiméterrel is, de kikapott riválisától, de második helye így is biztos továbbjutást ért. A sikeres szereplés ellenére a magyar kenus nem volt maradéktalanul elégedett. "Nem mentem túl jó pályát, nagyon fodrozódik a víz, nehéz megfogni. A legváratlanabb pillanatokban löki meg egy-egy hullám a hajót. Tegnap eltört a lapátom, így ma egy újjal kellett mennem, ez is kissé szokatlan volt" - mondta az MTI-nek a partraszállást követően. Ezen a távon Kovács Katalin és Benkő Zoltán (mindkettő K-1), a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos, valamint a Kozmann György, Kolonics György kenus duó, illetve a két kajaknégyes (Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma; Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) már a csütörtöki előfutamból kvalifikálta magát a fináléba. Női K-2-ben és C-4-ben a nevezések alacsony száma miatt nem rendeztek előcsatározásokat, így az Eb-újonc Kozák Danusia, Szabó Gabriella kettős és a Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor összeállítású kenu négyes csak a szombati döntőben mutatkozik be az Eb-n. Pénteken 18 órától az 500 m-es középfutamokat bonyolítják le a kontinensviadalon, magyar részről Vajda (C-1), Vereckei (K-1) és a Kammerer, Kucsera kajakpáros lesz érdekelt. (MTI)
Legfrissebb hírek

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
13 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
54 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik