Atlétika: ob helyett nyílt verseny lesz az U23-as Eb főpróbája

MTI MTIMTI MTI
2007.06.21. 14:43
Címkék
Elbert Gábor szakállamtitkár közbenjárása sem segített, így továbbra sincs egyezség a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) és Debrecen között a július 12. és 15. között rendezendő U23-as atlétikai Európa-bajnoksággal kapcsolatban.
A szervezők szerint a MASZ 10 millió forintot követel a cívisvárostól rendezési jogdíj címén, ám a debreceniek nem akarnak fizetni a szövetségnek, mivel a város 70 millió forinttal járul hozzá a rendezési költségekhez, míg az Eb-nek otthont adó Gyulai István Atlétikai Stadion felújítására további 20 milliót áldozott Debrecen. Orendi Mihály, az Eb szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója a távirati irodának elmondta, sajnálatos, hogy a MASZ tartja magát a korábbi álláspontjához, ám hozzátette, biztos benne, a két fél közti egyet nem értés semmilyen formában nem veszélyezteti a sikeres Eb-rendezést.Szintén a MASZ és Debrecen közötti konfliktus következménye, hogy az Eb főpróbájának tervezett - június 29. és július 1. között esedékes - U23-as, junior és ifjúsági országos bajnokságot a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg. Ezért a szervezők, amint azt Orendi bejelentette, két nappal az Eb első versenynapja előtt, július 10-én, nyílt atlétikai viadalt rendeznek a Gyulai István Stadionban, amelyen az indulóknak éppúgy lehetőségük lesz kipróbálni a pályát, mint ahogy a versenybíróknak és a szervezőknek gyakorolniuk a rájuk váró feladatokat.
Legfrissebb hírek

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
41 perce

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
50 perce

Pádár Nikolett harmadik lett a gyorsváltó tagjaként az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
57 perce

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
1 órája

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
1 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
1 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
1 órája

Hári János elárulta, mi kell a Fehérvár továbbjutásához a Klagenfurt ellen

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik