Peking 2008: külön út az olimpiai lángnak a világ tetején

Vágólapra másolva!
2007.06.19. 13:29
Címkék
Kína az olimpiai lángnak épít utat a világ tetején. A Mount Everesten 5200 méteres magasságban lévő alpinista alaptáborhoz vezető út a tervek szerint négy hónap alatt készül el - közölte kedden a kínai állami hírügynökség.
A hegy tibeti oldalán a már meglévő 108 kilométer hosszú köves út kap új aszfaltburkolatot és szalagkorlátot. A tervezett építkezés 150 millió jüanba - több mint 3,5 milliárd forintba - kerül. Az új országút nemcsak az olimpiai láng útját könnyíti meg a világ teteje felé, hanem az egyre nagyobb számban érkező hegymászók és turisták odajutását is.A 2008-as pekingi olimpiai játékok szervezőinek nagyratörő tervei között szerepel, hogy az olimpiai fáklya 130 nap alatt, öt kontinenst érintő, 137 ezer kilométeres útján a világ legmagasabb pontjára, a 8848 méter magas Csomolungma csúcsára is feljusson. MTI
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik