Evezés: Haller Ákos és, Pető Tibor kihagyja a Vk-versenyt

Vágólapra másolva!
2007.06.19. 23:31
Címkék
Nem utazik a hét végi amszterdami Világkupa-versenyre a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység. Nincsenek jó formában, ezt bizonyítja az is, hogy a június elején megrendezett ottensheimi Vk-viadalon csak a 19. helyen végeztek.
Pető Tibor és Haller Ákos (hátul)
Pető Tibor és Haller Ákos (hátul)
Pető Tibor és Haller Ákos (hátul)
Pető Tibor és Haller Ákos (hátul)

Meg az is, hogy idén kétszer is kikaptak az egyébként könnyűsúlyban versenyző Varga Tamás, Hirling Zsolt kettőstől. Ficsor László, a páros külön edzője elmondása szerint a kondíciót tekintve minden rendben van a kétszeres világbajnokokkal, ám technikailag nincs meg közöttük az összhang a hajóban.

„Kívülről is látni ezt, de igazából arra van szükség, hogy ők bent, vagyis a hajóban találjanak újra egymásra – mondta az edző. – Erre pedig újra rá kell érezniük. Már klubedzőikkel is konzultáltunk, hiszen mindannyiunknak az az érdeke, hogy Ákosék legkésőbb a nyár végi müncheni világbajnokságra összeálljanak.”

Arra a vb-re, amelyen az 1–11. hely olimpiai kvótát ér.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik