Úszás: Gyurta Dániel remek idővel ifjúsági bajnok 200 mellen

Vágólapra másolva!
2007.06.17. 20:23
Címkék
Nemzetközileg a felnőtt mezőnyben is számottevő idővel a 200 méteres mellúszásban első Gyurta Dániel (képünkön) teljesített a legjobban az ifjúsági korosztály országos bajnokságán, Egerben.

A Jövő SC-II. kerület 18 éves versenyzője 2:13.72 perccel győzött vasárnap.

Orodukciója nyomán a fő esélyesek közé számít a július 18. és 22. között esedékes, antwerpeni ifjúsági Európa-bajnokságon.

Gyurta, aki a 2004-es, athéni olimpián kedvenc távján ezüstérmes lett, hétfőtől - Güttler Károly utánpótlás-kapitány irányításával - a balatonfűzfői edzőtáborban kezdi meg a jelenleg 12 fős Eb-csapat tagjaként a felkészülést a korosztályos kontinensviadalra.

Az edzőbizottság kijelölte szintidőket teljesítők, ekként pedig a belgiumi Eb-n indulók névsora:
Bucz Eszter, Bordás Bea, Galamb Szimonetta, Kovács Emese, Pecz Réka, Tompa Orsolya, Szeder Fanni, Balog Gábor, Dajka Ádám, Fele Dávid, Gyurta Dániel, Pék Csaba
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik