Kajak-kenu ob: Kovács és Vereckei sikere, Janics feladta

MTI MTIMTI MTI
2007.06.09. 16:34
Címkék
Kovács Katalin, illetve Vereckei Ákos sikerét hozta a K-1-esek 500 m-es versenye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, így ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot a június 28-án kezdődő spanyolországi Eb-n. C-1-ben Vajda Attila nyert, s ezzel ő is kvalifikálta magát a kontinensviadalra.
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos

A hétvége kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye Kovács, valamint az olimpiai bajnok Janics Natasa és a világ- és Európa-bajnoki címvédő Benedek Dalma összecsapása volt. A délelőtti előfutamokból az MTK 21-szeres vb-aranyérmes sztárja került a legjobb idővel a fináléba, Janics közel öt másodperccel gyengébben lapátolt nála, Benedek pedig csak futamharmadikként biztosította a helyét a döntőben. A délutáni végjáték aztán a várakozásoknak megfelelően hármójuk különversenyét hozta. Sokáig úgy tűnt, hogy csak az utolsó méterek döntenek majd a végső sorrendről, 100 m-rel a vége előtt azonban Janics elfáradt és a nézők legnagyobb megdöbbenésére egyszerűen leállt, azaz gyakorlatilag feladta a versenyt. A párharcra szűkült csatát aztán végül Kovács nyerte szoros küzdelemben Benedek előtt.

"Őszintén szólva kicsit igazságtalannak éreztem, hogy ismét válogatóznom kell ebben a számban, hiszen ebben az idényben már Natasát és Dalmát is legyőztem egyszer-egyszer. Emiatt újabb három hét kemény, fegyelmezett munka következett a számomra, de most már vége, legalábbis a válogató időszaknak. Most nagyon boldog vagyok" - mondta kissé elérzékenyülve Kovács, aki 1000 m egyesben is résztvevője az Eb-nek.

Janics a partraszállást követően eltűnt a csónakházban, és nem nyilatkozott a sajtó őt üldöző képviselőinek.

A férfiak hasonló számában Vereckei visszaszerezte tavaly elvesztett helyét Benkő Zoltántól, és magabiztos sikerével újra ott lehet a nemzetközi porondon.

"Olyan teljesítményt nyújtottam, amilyet kellett. Véleményem szerint ezzel a produkcióval a nemzetközi mezőnyben is lesz keresnivalóm." - fogalmazott a szám 1998-as, 1999-es és 2001-es világbajnoka.

Benkő csak harmadikként futott be Boros Gergely mögött, de vigasztalhatja, hogy 1000 m-en - Világkupa-eredményével - ő a K-1 magyar indulója a kontinensbajnokságon.

A leghosszabb távon már szintén csapattag kenus Vajda ezúttal rajthoz állt 500 m-en is, és próbálkozását siker is koronázta: remek hajrával szerezte meg az országos bajnoki címet, s ezzel ebben a számban is kvalifikálta magát az Eb-re.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
7 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
7 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája