Finndingi Eb: újabb két futam után már görög vezetés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 16:41
Címkék
Csütörtökön két futamot rendeztek a balatonföldvári vitorlázó Finndingi nyílt Európa-bajnokságon, ahol a görög Emiliosz Panatanaziu vette át a vezetést. A nap folyamán a kezdetben 4-5 m/mp sebességgel fújó szél a második futam végére némiképp gyengült, 2,5 m/mp-re, de végig kitartott.
A délelőtti rajt elsőre sikerült, a második futam azonban csak harmadjára, fekete zászlós szigorítás után indulhatott el. Ez azt jelenti, hogy a korán startolókat kizárják a futamból.Ilyen sorsra jutott - három másik versenyző mellett - a világbajnoki ezüstérmes új-zélandi Dan Slater is, aki azonban még bízhat a jó összetett eredményben, ugyanis az ötödik futamtól kezdve már mindenki kiejtheti a legrosszabb eredményét, azaz a korai rajtért járó büntetőpontokat is. A kieső átrendezte a sorokat összetettben, de továbbra is igaz, hogy roppant kiegyensúlyozott és nyílt a harc. A 2001-ben Európa-bajnok görög Papatanaziu vezet, a világbajnok dán Jonas Hoegh-Christensen visszacsúszott a hetedik helyre. Legjobb magyarként Pallay Tibor 39., Pál Gaszton a 49. helyen áll.Péntekre újra keleties szelet jósolnak a meteorológusok, az Eb szombaton az éremversennyel zárul.

Balatonföldvár, Európa-bajnokság

A 4. futam legjobbjai:
1. De Stefan Vries (holland)
2. Dan Slater (új-zélandi)
3. Vlagyimir Kruckih (orosz)

Az 5. futam legjobbjai:
1. Emilio Papatanaziu (görög)
2. Florian Raudaschl (osztrák)
3. Eduard Szkornyakov (orosz)

Összetettben:
1. Emilio Papatanaziu (görög) 32 helyezési pont
2. Eduard Szkornyakov (orosz) 34
3. Ivan Kljakovic Gaspic (horvát) 39
...39. Pallay Tibor 127
...49. Pál Gaszton 154
...52. Székely Antal 172

Balatonföldvár, Európa-bajnokság

A 4. futam legjobbjai:
1. De Stefan Vries (holland)
2. Dan Slater (új-zélandi)
3. Vlagyimir Kruckih (orosz)

Az 5. futam legjobbjai:
1. Emilio Papatanaziu (görög)
2. Florian Raudaschl (osztrák)
3. Eduard Szkornyakov (orosz)

Összetettben:
1. Emilio Papatanaziu (görög) 32 helyezési pont
2. Eduard Szkornyakov (orosz) 34
3. Ivan Kljakovic Gaspic (horvát) 39
...39. Pallay Tibor 127
...49. Pál Gaszton 154
...52. Székely Antal 172
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
2 perce

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
5 perce

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
10 perce

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
31 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
33 perce

Európai kézilabdaligák: Imre hat, Lukács négy gólt szerzett az El-ben

Kézilabda
1 órája

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
1 órája

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik