Asztalitenisz-vb: Tóth és Jakab a 32 között egyesben

MTI MTIMTI MTI
2007.05.23. 23:43
Címkék
Jakab János és Tóth Krisztina bejutott a legjobb 32 közé egyesben a zágrábi egyéni asztalitenisz-világbajnokságon. Jakab, aki kora délután a világranglistán 35. helyen álló francia Damien Eloit búcsúztatta, a késő esti programban újabb nagy skalpot gyűjtött be.
Az olaszok kínai származású játékosa, Yang Min ellen, ha lehet, még a délutáninál is káprázatosabb teljesítménnyel rukkolt elő, az első három játszmában esélyt sem adott nagynevű ellenfelének.3-0-s vezetését követően a negyedik szettet 12:10-re az olasz-kínai nyerte, az ötödiket azonban ugyanennyire Jakab.Magyar játékos ezt megelőzően legutóbb tíz éve, a manchesteri világbajnokságon jutott be a harmadik körbe férfi egyesben. Akkor a jelenlegi szövetségi kapitánynak, Harczi Zsoltnak sikerült a bravúr.Női egyesben Tóth Krisztina magabiztosan 2-0-ra vezetett már Ramirez ellen a második fordulóban, a spanyol játékos azonban magához tért, és egyenlített.Ezt követően óriási küzdelem alakult ki, Tóth minden rutinját összeszedve mászott ki a gödörből, s nyert 4-2-re.Ugyanez nem sikerült Póta Georginának, akit a világranglistán negyedik kínai Kuo Jüe (Guo Yue) vert meg 4-1-re, és Lovas Petrának sem, aki ugyan a hongkongi Lin ellen olykor látványos pontokat szerzett, végül 4-2-re mégis alulmaradt.

ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB

FÉRFI EGYES, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Jakab János - Yang Min (olasz) 4-1 (9, 8, 7, -10, 10)
NŐI EGYES, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Tóth Krisztina - Ramirez (spanyol) 4-2 (4, 6 -9, -8, 6, 8) Guo (kínai)-Póta Georgina 4-1 (-9, 7, 7, 3, 5) Lin (hongkongi)-Lovas Petra 4-2 (5, 7, -7, -9, 5, 8)

KORÁBBI EREDMÉNYEK:
FÉRFI EGYES, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Jakab János - Eloi (francia) 4-2 (7, -8, 6, -8, 9, 9) Fazekas Péter - Keinath (szlovák) 4-2 (-12, 8, 10, 8, -7, 6) Svensson (svéd) - Pázsy Ferenc 4-3 (-7, 8, -9, 3, -9, 8, 11)
NŐI EGYES, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Tóth Krisztina-Muangsuk (thaiföldi) 4-1 (18, 10, 5, -10, 8) Lovas Petra-Haffnou (francia) 4-1 (-5, 7, 7, 7, 9) Póta Georgina-Mitrou (görög) 4-1 (10, -10, 5, 12, 9) Ramirez (spanyol)-Pergel Szandra 4-1 (4, 5, 5, -6, 5)
NŐI PÁROS, 2. forduló (a 16 közé jutásért): Póta Georgina, Tóth Krisztina - Cheng, Lee (tajvani) 4-1 (2, -8, 8, 6, 8) Lovas Petra, Pergel Szandra - Fili, Ntulaki (görög) 4-2 (-8, -10, 3, 9, 7, 8)
VEGYES PÁROS, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Cseung, Csang (hongkongi)-Jakab János, Tóth Krisztina 4-1 (4, 8, -6, 7, 10)
VEGYES PÁROS, 2. forduló: Jakab János, Tóth Krisztina-Legout, Phai Pang (francia) 4-2 (6, 8, -11, 10, -5, 4) Tang, Csiang (hongkongi)-Zwickl Dániel, Pergel Szandra 4-2 (9, 6, 8, -9, -8, 4) Li, Mun (dél-koreai)-Fazekas Péter, Lovas Petra 4-3 (-10, -8, 11, 10, -10, 6, 9)
VEGYES PÁROS, 1. forduló: Macudarja, Isikava (japán)-Pázsy Ferenc, Póta Georgina 4-2 (-7, 7, 8, -9, 7, 9)

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
5 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
6 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik