Sportrepülés: tiltakozás a vizsgálati díj emelése miatt

Vágólapra másolva!
2007.05.17. 21:22
Címkék
A sportért felelős miniszter, Lamperth Mónika segítségét kérik a sportrepülők, miután egy közelmúltbeli hivatalos egyeztetésen, kétségbe vonták a hagyományokkal rendelkező légisportok létezését! - adta ki sajtóközleményben a Sportrepülők Érdekvédelmi Fóruma.
Az ügy előzménye, hogy az év elején váratlanul 7.500, forintról (ami mértéktelenül magas volt, addig is) 25.000, forintra emelték a sportrepülők, kötelező egészségügyi vizsgálatának díját, amit az érintettek elfogadhatatlannak tartanak. Emiatt, egyeztetést kezdeményeztek az Egészségügyi Minisztérium illetékeseivel. A múlt heti megbeszélésen az egészségügyi tárca illetékes szakállamtitkára (Dr. Baraczka Mariann) mellett, a Közlekedési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Magyar Repülő Szövetség, a Farkashegyi Repülőklub, a Kecskeméti Repülőkórház, a légi irányítás (HungaroControl) képviselő vettek részt. Kiderült, hogy a repülőorvosi vizsgálat egységesen 25.000 forintos díját, a Kecskeméti Repülőkórház (a HM) állapította meg, és kifejezetten kérte a kiterjesztését, minden légijármű vezetőre. Mint kiderült, a díj, a vadászpilóták számára előírt vizsgálatok, legfullosabb díjtételeinek összesítése. A sportrepülők képviselői, a megbeszélésen elfogadhatatlannak nevezték, hogy a számukra előírt, egyszerűbb vizsgálatokért, ugyanannyit kell fizetniük, mint a vadászpilóták, legmagasabb szintű ellenőrzéséért. A Légiközlekedési Igazgatóság hatósági orvosa, Dr. Hardicsay Gábor és az általa képviselt orvos lobbi kifejtette, hogy sportrepülés nem létezik hivatalosan, és ezért, a diszkriminálásuk miatt beadott panaszuk, nem megalapozott. Ezért mindenkire, egységes ár vonatkozik, függetlenül, a vizsgálati eljárásoktól, ami a sportrepülők ténylegesen vizsgálati díja szerint, csak 3.860, forintba kerülne.A sportrepülők képviselői szerint, ez az álláspont, önmagában is valótlan és felháborító. Ami azt sugallja, hogy csak kereskedelmi repülés létezik, és ezért a sportrepülőket, iszonyatos mértékben sarcolhatják, a jövőben is, valótlan vizsgálati díjakkal, és felesleges hatósági díjakkal. A sportrepülők, érvelésünk alátámasztásaként, kérik a sportügyekért felelős minisztert, Lamperth Mónikát, hogy segítsen a sportrepülőknek, egy a létüket bizonyító okirat, gyors kiadásával. Addig, míg az orvoslobbi, el nem éri célját, a minisztériumot megvezetve, és erőszakolja meg ismét évekig, a több ezer főt számláló, sportrepülő társadalmat!
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
6 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik