Cselgáncs Európa-bajnokság: Ungvári ötödik lett Belgrádban

Vágólapra másolva!
2007.04.06. 17:53
Címkék
A 66 kg-os Ungvári Miklós (képünkön) az ötödik helyen végzett a belgrádi cselgáncs Európa-bajnokságon.
Szabó Miklós
Szabó Miklós

A 2002-es maribori Eb-n diadalmaskodó kiválóság a bronzmérkőzésen Benjamin Darbelet-vel találkozott, és kezdettől fogva kezdeményezően lépett fel. A francia azonban minden fogást sikeresen bontott, majd 22 másodperccel a vége előtt földharcot kezdeményezett. Mivel ez nem sikerült neki, mindenki azt várta, hogy a bíró megszakítja a küzdelmet, és állást vezényel, csakhogy a ravasz rivális gyorsan átkulcsolta a kecskeméti klasszis nyakát, és fojtani kezdte. Ungvári csakhamar lekopogta az akciót, jelezve, hogy feladni kényszerül a meccset.

"Ez nem az én napom, egy nagy rakás szerencsétlenség voltam! A főágon legyőző hollandot már többször is elvertem, de komolyan felkészült belőlem, most viszont a franciának állásból esélye sem lett volna ellenem. Egy pillanatra félreértettem a helyzetet, és legfeljebb leszorításra vagy karprésre számítottam, így belesétáltam a csapdába. Borzasztóan csalódott vagyok" - nyilatkozta az MTI-nek a vb-harmadik Ungvári, aki a magyarok egyetlen éremesélyese volt a nyitónapon.
Legfrissebb hírek

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
25 perce

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
47 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
1 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik