Dopping: egyszeri kárpótlást kapnak a doppingolt NDK-s sportolók

MTI MTIMTI MTI
2006.12.14. 00:33
Címkék
Egyszeri, fejenként 9250 eurós kárpótlást kapnak a szisztematikusan, államilag irányítottan doppingolt egykori NDK-s sportolók, cserében el kell állniuk minden további jogi lépéstől.
A szerdán aláírt megállapodás értelmében 167, bizonyítottan egészségi károsodást szenvedett keletnémet sportoló részesül kártérítésben, melyet február végéig kapnak meg.Michael Vesper főigazgató szerint a Német Olimpiai Bizottságnak a keletnémet ötkarikás szervezet jogutódjaként erkölcsi kötelessége valamilyen módon kártalanítani az érintett versenyzőket.Az olimpiai bizottság, illetve a szövetségi kormány 1,55 millió eurót fordít erre a célra, egyharmad-kétharmad megosztásban. A megállapodás a remények szerint véget vet a német sportvezetés és a károsult sportolók között évek óta húzódó jogi csatározásnak. Erre már csak azért is megvan minden esély, mert utóbbiak képviselői elfogadták a feltételeket. Egyes becslések szerint 1970 és 1989 között mintegy tízezer versenyző - köztük számos utánpótlás korú - volt részese az állami doppingprogramnak, melynek következtében sokuknál fizikai, illetve pszichológiai problémák merültek fel.
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
30 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
40 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
1 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik