Asztalitenisz, ifi vb: bronzérmes a leány csapat

MTI MTIMTI MTI
2006.12.12. 19:17
Címkék
A tavaly megszerzett vb-ezüstérem után az idén a harmadik helyen végzett a magyar leány csapat a Kairóban zajló 4. ifjúsági asztalitenisz-világbajnokságon, miután az elődöntőben kikapott a jóval esélyesebb japán alakulattól.
Az első mérkőzésen Pergel Szandra találkozott Isigai Jukával, aki 3-1-re verte a magyar játékost, majd Li Bin 3-0-ra vesztett Udo Hiroével szemben, végül Varga Tímea kapott ki ugyanilyen arányban Terui Moemitől.

Így a magyar csapat vb-éremmel búcsúzik a korosztálytól, január elsejétől ugyanis mindhárom játékos a felnőttek közé lép.

A másik ágon Kína az Európa-bajnok Romániát verte 3-1-re. A döntőt szerdán rendezik.
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
27 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
37 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
1 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik