Peking 2008: már 750 forintért lesz jegy

MTI MTIMTI MTI
2006.11.29. 14:58
Címkék
A 2008-as pekingi olimpia egyes versenyeire akár 30 jüanért, vagyis kevesebb mint 4 dollárért is lehet majd jegyet váltani - jelentette be a játékok szervezőbizottsága (BOCOG) szerdai sajtótájékoztatóján.
Ez azt jelenti, hogy - átszámítva - akár 750 forintért be lehet majd jutni egyes viadalokra. A BOCOG képviselői e mellett elmondták, a belépők 58 százaléka nem lesz drágább 100 jüannál (körülbelül 2500 forint). A szervezők jelezték, az elsődleges céljuk a díjak megállapításakor az volt, hogy az átlag kínai ember számára is elérhetőek legyenek a viadalok. Erre korábban egyébként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is felhívta a BOCOG figyelmét. Az augusztus 8-i látványos parádéra legkevesebb 200 jüanért lehet bejutni, a legjobb helyekért 5000 jüant kérnek el. A záróünnepségre ugyanakkor 150-től 3000 jüanig válthatók belépők. A forgalmazást jövőre kezdik meg és összesen 7 millió jegyet bocsátanak ki 2007-ben.
Legfrissebb hírek

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
15 perce

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
33 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
36 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre!

Kosárlabda
36 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
38 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
1 órája

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
1 órája

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik