Vívó-vb: kikapott a negyeddöntőben a női kardválogatott

MTI MTIMTI MTI
2006.10.07. 11:56
Címkék
A magyar női kardválogatott a férfi tőrcsapathoz hasonlóan a hongkongiak elleni győzelemmel kezdte szereplését a torinói vívó-világbajnokságon, a második összecsapását azonban szintén elvesztette. Mivel azonban erre már a negyeddöntőben került sor, az 5-8. hely valamelyikén végez.
A Csaba Edina, Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Varga Dóra összeállítású együttes a 16 között hét tussal verte az ázsiaiakat Nagy, illetve - a második asszójában 9-2-es vereséget szenvedő Varga helyére beállt - Sznopek jóvoltából.

A negyeddöntőben a franciák következtek, akik az erőviszonyok alapján esélyesebbnek tűntek. A rivális csapatban ott volt például a kétszeres egyéni világbajnok, Torinóban ötödik Anne-Lise Touya.

Ezzel együtt be lehetett volna kerülni az elődöntőbe, ha a magyarok az összecsapás nagy részében olyan teljesítményt nyújtanak, mint Csaba és Nagy az utolsó asszójában. Ők ketten azonban, illetve Sznopek is a másik hét alkalommal kevés elképzeléssel vagy pontatlanul vívott. A franciák az első két kör zárultával már 12 találattal vezettek (18-30), onnan pedig nem volt visszaút (38-45).

A továbbiakban a magyarok a németekkel találkoznak, s ha nyernek, az ötödik helyért vívhatnak. Ha vesztenek, legjobb esetben hetedikek lehetnek.

Ebben a számban 19 csapat indult.

A 16 között:
Magyarország-Hongkong 45-38
(Nagy: plusz 8, Sznopek: plusz 5, Csaba: 0, Varga: mínusz 6)

A negyeddöntőben:
Oroszország-Németország 45-15 Franciaország-Magyarország 45-38
(Csaba: 0, Sznopek: mínusz 3, Nagy: mínusz 4, Varga nem vívott) Lengyelország-Kína 45-38 Egyesült Államok-Ukrajna 45-30
Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–Sevilla

Spanyol labdarúgás
5 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
6 perce

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
12 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
15 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
25 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
29 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
47 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
57 perce