Vívó-Vb: kikaptak a magyar nők a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.10.05. 12:33
Címkék
A negyeddöntőben kikapott a magyar női tőrválogatott a világbajnok dél-koreai csapattól, így a folytatásban az 5-8. hely valamelyikén végezhet a torinói vívó-világbajnokságon.

Knapek Edina az első asszóban ugyan 3-1-re alulmaradt Nammal szemben, a következő párban azonban az egyéniben bronzérmes Mohamed 6-1-re nyert Jeon ellen, ezzel a magyarok átvették a vezetést, és úgy tűnt, van esélyük a győzelemre.

Ezt követően azonban négy vereség következett - Varga Gabriella (képünkön), Knapek, majd a Varga helyére beállt Újlaky Virginie és Mohamed is kikapott -, így fokozatosan nőtt a különbség. Menet közben Újlaky egyszer 13-15-re felhozta a csapatot, de aztán ő is több találatot kapott, mint amennyit adott.

A hetedik párban aztán éppen ő tudott először lejönni a pástról vereség nélkül: Junggal vívott 5-5-öt. Ekkor 20-28 volt az állás, egy nagy hajrával a különbség még ledolgozható lett volna. Knapek hat tusnyira feljött, aztán kettővel mégis kikapott. Mohamed ugyan az utolsó asszóját 10-9-re megnyerte, azonban így is tizenegy találattal voltak jobbak a dél-koreaiak.

A magyarok számára a folytatásban a franciák következnek, azt követően győzelem esetén az ötödik, vereség után a hetedik hely megszerzése lesz a tét.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO

NEGYEDDÖNTŐ, EREDMÉNYEK
Koreai Köztársaság Magyarország 45-34
(Mohamed: plusz 4, Újlaky: mínusz 2, Varga: mínusz 3, Knapek: mínusz 10)
Olaszország Franciaország 32-30
Lengyelország Románia 45-18
Oroszország Japán 40-24
Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
15 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
36 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
52 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik