Atlétika: Zelezny már nem megy Japánba, Csehországban búcsúzott

2006.09.20. 15:11
Címkék
A háromszoros olimpiai bajnok gerelyhajító, Jan Zelezny nem vesz részt a hétvégi jokohamai atlétikai viadalon, amely pedig deklaráltan a búcsúversenye lett volna. Ehelyett hazájában, Csehországban búcsúzott el a közönségtől.

A 40 éves Zelezny, aki egy ideje Achilles-problémákkal bajlódik, tegnap egy prágai bemutató viadalon áll rajthoz, és azt mondta, ez volt az utolsó dobása.

"Ez az a hely, ahol elkezdtem az atlétikát, és most itt is fejezem be" – mondta a Mlada Boleslav-i stadionban, amely történetesen az ő nevét viseli.

"Nem utazom Jokohamába, itt akartam befejezni" – tette hozzá a Lidove Novviny című lapnak adott nyilatkozatában.

A minden idők legjobb gerelyhajítójának tartott Zelezny először 1992-ben Barcelonában lett olimpiai bajnok, majd 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben is megvédte címét.

Zelezny 1993-ban, 1995-ben és 2001-ben világbajnok volt, és öt világcsúcsot állított fel. Az Atlantában 1996-ban felállított 98,48 méteres rekordja ma is érvényes.

A legutóbbi nemzetközi verseny, amelyen Zelezny részt vett, a göteborgi Európa-bajnokság volt augusztusban. A cseh dobóatléta bronzérmet szerzett.

"Elégedett emberként vonulok vissza – mondta. – Csehországban vannak fiatal gerelyhajítók, akik képesek érmeket nyerni az országnak."
Legfrissebb hírek

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
4 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
47 perce

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
7 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája