Karate: Budapest Open a vb-kvalifikációért

2006.09.14. 20:27
Címkék
Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Open nemzetközi torna, ahol több, mint 400 karateversenyző méri össze tudását. A mezőny legjobbja várhatóan S. Kovács lesz. A Népfürdő utcai ELMŰ csarnok ad otthont a szezon első karatés megmérettetésének. A versenyre kilenc országból adtak le nevezést, az indulók között lesznek Ausztria, Belgium, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Montenegró, Irán és természetesen hazánk legjobb karatésai.
Az iráni csapat várhatóan a komplett felnőtt női válogatottal vesz részt, de rajtuk kívül is lesznek szép számmal favoritok a tornán. Többek között a 2005-ös Budapest Open-bajnok S. Kovács Ádám (Maccabi Vívó és Atlétikai Club, -65 kg), aki egy vírusos megbetegedésből van épp felépülőben, de amennyiben sikerül megfelelő formába hoznia magát a hétvégére, akkor ő is az indulók közt lesz.A verseny több országban, így nálunk is bele számít a világbajnoki pontszerzésbe, így a hétvége sokak számára komoly téttel bír. Többek között itt dőlhet el a vb-szereplés sorsa a verseny tavalyi legjobbjainak: Szebeni Józsefnek (HKA-FIGHTER, -60 kg), Papp Miklósnak (KRSE, -75kg) és Ruzsinszki Györgynek (HKA-FIGHTER-Szarvasi Mozzarella, -70 kg).A férfiaknál szintén versenyben van a pontokért az indulók közül Czimmer Péter (Patina, -70 kg), valamint Gazdag Ádám (Karate Klub Sporting Budo, -80 kg), a hölgyek között pedig Zsigmond Krisztina (TTC Yama, -60kg) és Hegedűs Csilla (HKA-Fighter, -60 kg) próbálja még megszerezni a kvalifikációt. S.Kovácsnak az idei Eb-bronzával, valamint 2004-es vb-ezüstjével bérelt helye van Tampereben, míg Guba Milán (ARASHI, +80 kg) az Olasz Openen elért második helyével harcolta ki az utazás lehetőségét a vb-re. A kadetek, juniorok és felnőttek küzdelmeit szeptember 16-án szombaton láthatják a n ézők, míg a fiatalabbakra a második versenynapon kerül sor.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
8 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
28 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
33 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
54 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája