Kajak-kenu: Horváth Gábor, irány Peking!

2006.08.29. 15:32
Címkék
Horváth Gábor (képünkön) kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk úgy döntött: a szegedi világbajnokságtól új erőt kapva – aranyérem az 1000 méteres négyes tagjaként -, a korábbi terveivel ellentétben jövőre egyáltalán nem levezet és amennyiben erővel bírja, kitart a 2008-as, pekingi olimpiáig.

A két olimpiai arany előtt 1996-ban már egy olimpiai ezüstöt is begyűjtő klasszis továbbra is négyesben akar versenyezni, és megkísérli a lehetetlent, vagyis azt, hogy a negyedik olimpiáján is érmet nyerjen a férfi csapathajóval.

Kétségkívül ő minden idők legkiválóbb magyar négyesversenyzője, ám ne feledkezzünk meg a szegedi vb-n győztes társairól sem: Vereckei Ákos, Kökény Roland és Gyökös Lajos szintén csak egy számban versenyzett és aratott felejthetetlen diadalt.

"Döntöttem: folytatom! Semmiképp sem akartam hirtelen letenni a lapátot, napi egy edzést mindenképp vállalni akartam, ám a szegedi világbajnoki arany meghozta a kedvemet – mondta a 35 éves kajakozó. – Úgyhogy mindenképp elkezdem a felkészülést, és szívvel-lélekkel teszem majd a dolgom, no meg a koromra való tekintettel: ésszel is."

"Hiszen azzal már most tisztában vagyok: az olimpiáig hátralévő két évet nem tudom teljes erőbedobással végigküzdeni. Most egy lazább évnek kell következnie, hogy kőkeményen végigmelózhassam majd a Peking előtti utolsó esztendőt."

"Én már biztosan csak a négyesre készülök, de nem szeretném megkötni a többiek kezét. Valakinek kifejezetten jót tesz, ha több számban is versenyez. Vereckei Ákos technikájára kiváló hatást gyakorol, ha szólóban és a csapathajóval is edz. Máskülönben pedig szeretek elégedett emberekkel együtt dolgozni, úgyhogy nem vagyok semmi jónak az elrontója. Szerencsére csapattársaim is így gondolkodnak, ezért joggal bízom abban is, hogy a négyes két évig együtt marad!"
Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
2 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
7 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
18 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
42 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
50 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája