Kajak-kenu vb, 1000 m: aranyos kajaknégyesek

2006.08.19. 18:06
Címkék
A férfi és a női kajaknégyes is aranyérmet szerzett 1000 m-en a szegedi világbajnokságon, a kenus kvartett pedig hatodikként zárt. A magyar csapat fantasztikusan teljesítve összesen hat arany- és egy bronzéremmel zárta a leghosszabb táv döntőit.
A fiatal kenus egység - Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor - a racicei kontinensbajnokságon harmadik volt, ezúttal azonban reálisan nem lehettek érmes reményei. A verseny aztán be is bizonyította, hogy a világbajnoki mezőny még túl erős számukra, hiszen a hatodik helyen zártak, de ez a teljesítmény is dicséretes tőlük. Az élen német, kanadai, fehérorosz hajó volt a sorrend. Az egyenként rutinos tagokból álló, Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor alkotta kajakos kvartett idén alakult, és a vb-n mutatkozott be először a nemzetközi porondon, ugyanis az Eb-n más összeállítású magyar együttes szerepelt. Vereckei a pénteki középfutam megnyerése után azt mondta: egy éremmel már elégedettek lennének. A címvédő németekkel és az Eb-első szlovákokkal megtűzdelt, "sűrű" mezőnyben ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, de a magyarok remekül megoldották a leckét: féltávnál már az élre álltak és a vezetést a folytatásban sem engedték ki a kezükből. A némileg váratlan siker után a célban aztán repültek a lapátok, s végül maguk a versenyzők is a vízben kötöttek ki, a közönség pedig őrjöngve ünnepelte az újabb hazai aranyérmet. A diadal még az egyébként pergő nyelvű műsorközlőt is meglepte kissé, ugyanis percekig nem jutott szóhoz... A friss Európa-bajnok Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Keresztesi Alexandra női kajaknégyes esélyeshez méltó versenyzéssel utasította maga mögé riválisait, akik - csakúgy, mint a kontinensviadalon - csak a második és harmadik helyért harcolhattak. Ez utóbbi csatát a németek nyerték a kínaiak előtt. Kovács és Janics párosbeli sikerük után bő fél órával második elsőségüket gyűjtötték be a Maty-éren.
Legfrissebb hírek

NHL: Tarasenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a pontlista vezetését

Amerikai sportok
5 perce

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
14 perce

Pádár Nikolett harmadik lett a gyorsváltó tagjaként az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
21 perce

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
36 perce

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
52 perce

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
55 perce

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
1 órája

Hári János elárulta, mi kell a Fehérvár továbbjutásához a Klagenfurt ellen

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik