Kajak-kenu: sprintben három szám is kérdőjeles maradt

2006.06.25. 16:08
Címkék
A szegedi kajak-kenu országos-bajnokságon, amely egyben a válogatott keret második világ- és Európa-bajnoki válogatója is volt egyben, három számban más győztes avattak, mint az egy hónappal ezelőtti szolnoki első, hasonló téttel bíró megmérettetésen, így itt továbbra is kérdőjeles: ki képviseli hazánkat a két világversenyen.
A kenu egyeseknél Kolonics György (képünkön) nagy csatában verte Bozsik Attilát. Az első válogatót nyerő Vajda Attila pénteki, súlyos sérülése miatt nem vehetett részt a versenyen és minden bizonnyal az idei szezont is ki kell hagynia, köztük a szegedi világbajnokságot augusztusban.

Párosban viszont Kolonics Kozmann Györggyel alkotott párosa már a vízen hagyta elúszni a számot, miután kikaptak és második helyre szorultak a Kovács Gergely, Végh Attila duó mögé.

A távon minden bizonnyal szétlövés vár az egységekre, mielőtt kimondják a végső szót, elvben egy dolog tűnik biztosnak: a kétszeres olimpiai bajnok Kolonicsnak el kell dönteni, melyik számban áll rajthoz, mert jelen állás szerint az egyik a másik rovására megy.

Férfi kajak négyeseknél a világbajnoki címvédő egység ezúttal a második helyen végzett, így itt is minden valószínűség szerint a szétlövés dönt.

A kenu négyeseknél csak ezután rendezik a döntőket mindhárom távon és egy verseny alapján dől el: melyik számban ki képviseli hazánkat a két idei világversenyen.


A MOL KUPÁÉRT KIÍRT KAJAK-KENU OB, 200 M-ES DÖNTŐK, EREDMÉNYEK:

FÉRFIAK:

K-1: 1. Boros Gergely (Atomerőmű SE) 36.305 mp
2. Katona Gergely (Tiszaújváros) 37.109
3. Dombai András (KSI) 37.421

K-2: 1. Sík Márton, Csamangó Attila (Démász-Szeged) 32.720
2. Börcsök Balázs, Varga Norbert (Démász-Szeged) 33.236
3. Gál Zoltán, Gönczy Gábor (Domino Honvéd) 33.278

K-4: 1. Sík, Boros Attila, Csamangó, Boros G. (Démász-Szeged, Tiszaújváros, Atomerőmű SE) 30.252
2. Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István, Babella Balázs (Győri VSE, UTE, Domino Honvéd, Pécs) 30.468
3. Almási Gergely, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Pusztai István (Démász-Szeged, Győri VSE, Domino Honvéd) 30.804

C-1: 1. Kolonics György (Csepel) 41.412
2. Bozsik Attila (BSE-ESMA) 41.430
3. Vasali Norbert László (Domino Honvéd) 41.604

C-2: 1. Kovács Gergely, Végh Attila (BSE-ESMA, Domino Honvéd) 36.892
2. Kozmann György, Kolonics (Atomerőmű SE, Csepel) 37.576
3. Balázs Péter, Sarudi Pál (BSE-ESMA) 38.344

NŐK:
K-1: 1. Paksy Tímea (MTK) 40.668
2. Patyi Melinda (MTK) 41.796
3. Szabó Szilvia (BSE-ESMA) 41.916

K-2: 1. Kovács Katalin, Janics Natasa (MTK, Démász-Szeged) 37.703
2. Szabó Sz., Viski Erzsébet (BSE-ESMA) 38.507 3. Benedek Dalma, Kozák Danusia (Dunaferr, KSI) 40.181

K-4: 1. Paksy, Kovács, Janics, Patyi 34.853
2. Szabó Sz., Kozák, Viski, Bóta Kinga (BSE-ESMA, KSI) 36.857
3. Csengeri Adrienn, Dikter Melinda, Faldum Bereniké, Lakner Zita (Multi VSE, Aliis Dallmayr Tolnatext KKSC) 38.411
Legfrissebb hírek

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
28 perce

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
55 perce

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
1 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
1 órája

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
2 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
9 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik