Öttusa-ob: négyből három arany az Alba Voláné

2006.06.24. 21:08
Címkék
A lehetséges négyből három aranyérmet a székesfehérvári Alba Volán versenyzői nyertek az öttusázók egyéni és csapatbajnokságán, Budapesten.

A férfiak mezőnyében Horváth Viktor bizonyult a legjobbnak, emellett pedig a két csapatversenyben avattak fehérvári győztest.

Az egyedüli kivételt a honvédos Füri Csilla (képünkön) jelentette, aki éppen a nagy esélyes, olimpiai bajnok, háromszoros egyéni világelső - s szintén az Alba Volán színeiben szereplő - Vörös Zsuzsanna elől kaparintotta meg az aranyérmet.

Horváth és Füri egyformán harmadik alkalommal diadalmaskodott, ezt megelőzően előbbi 2001-ben és tavaly, utóbbi pedig 1999-ben és 2003-ban volt első.

A férfiak versengéséből betegség, illetve sérülés miatt hiányzott Balogh Gábor, Fülep Sándor, Kasza Róbert, Marosi Ádám és Németh Róbert. Távollétükben a papírforma alapján Horváthnak Kállai volt az egyetlen komoly ellenfele, de az egész idényben jól szereplő fehérvári öttusázó most is remek teljesítményt nyújtott, és magabiztosan győzött.

A nők mezőnyében ott voltak a hazai legjobbak. Füri önmagához képest jó lövészetének, illetve abszolút értékben is kiváló vívásának köszönhette azt, hogy megelőzte a páston ezúttal nem remeklő Vöröst. (MTI)

ÖTTUSA EGYÉNI ÉS CSAPAT-OB:

FÉRFIAK:
EGYÉNI: 1. Horváth Viktor (Alba Volán) 5672 pont 2. Kállai Ákos (BHSE) 5508 3. Tibolya Péter (UTE) 5272
CSAPAT: 1. Alba Volán (Horváth V., Nagy Csaba, Demeter Bence) 15768 pont 2. BHSE A (Kállai Ákos, Hatvany Tamás, Nagy Gergő) 14952 3. KSI (Kazarján Deniel, Szendrei Dániel, Várbogyai Zsolt) 13828
NŐK:
EGYÉNI: 1. Füri Csilla (BHSE) 5464 pont 2. Vörös Zsuzsanna (Alba Volán) 5404 3. Szatmári Adrienn (Alba Volán) 5300
CSAPAT: 1. Alba Volán (Vörös, Szatmári, Máthé Vivien) 15968 pont 2. BHSE A (Füri, Cseh Krisztina, Pál Rita) 14480 3. BHSE "B" (Hídvégi Ildikó, Tóth Adrienn, Fáth Zsófia) 14264
Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – képek

Magyar válogatott
8 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
34 perce

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
1 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
1 órája

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
2 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik