MOB: testület alakult egy olimpiarendezés előkészítésére

2006.06.09. 19:49
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén – a májusban tartott közgyűlés határozatának megfelelően – határoztak arról, hogy a MOB keretein belül megalakul egy állandó testület, a budapesti olimpiát előkészítő bizottság. A játékok majdani Magyarországra hozatala a MOB alapvető célkitűzései közé tartozik.
Az elnökség pedig úgy látja, a MOB-on belül működő grémium munkája garancia lehet arra, hogy amikor a magyar kormány úgy dönt, a gazdasági helyzet lehetőséget nyújt egy olimpia megrendezésére, így az önmagában hat-nyolcmilliárd forintba kerülő kandidálás benyújtására, akkor a MOB szakmailag felkészülten vághasson neki a pályázat elkészítésének.

Az előkészítő testület elnöke Bakonyi Tibor MOB-alelnök, országgyűlési képviselő, Budapest főpolgármester-helyettese lett.
Az elnökség tagjai közül még Kamuti Jenő, Sinka László, Szabó Tamás és Vass Károly vesz majd részt a bizottság munkájában.

A bizottság természetesen nyitott, ahhoz csatlakozhat minden olyan erő, amely tevékenyen elő tudja mozdítani az olimpia Magyarországra hozatalát.

Végül döntés született arról, hogy akárcsak az elmúlt négy olimpián, ismét Molnár Zoltán lesz a magyar olimpiai csapat chef de missionja Pekingben, a játékok előtt két évvel szokás szerint megalakuló, a részvételt és a sportszakmai munkát koordináló olimpiai előkészítő bizottság vezetője pedig Kamuti Jenő főtitkár lett.
Legfrissebb hírek

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
26 perce

Hugo Broos szerint a teher a házigazda vállát nyomja, Dél-Afrika készen áll a rajtra

Foci vb 2026
28 perce

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
6 órája

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
7 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
7 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
8 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
8 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik