Cselgáncs-Eb: Hadfi Dániel döntőbe jutott

2006.05.28. 15:20
Címkék
A 100 kg-os Hadfi Dániel (képünkön) bejutott a döntőbe, míg Bor Barna (plusz 100) hetedik lett a tamperei cselgáncs Európa-bajnokság zárónapján.

A Honvéd kitűnősége a lengyel Matyaszek és a német Peters után a legjobb négy között a fehérorosz Makaraúval találkozott. A mérkőzés passzivitás miatt páros intéssel kezdődött, majd a tehetetlen olimpiai bajnok újabb két figyelmeztetést kapott, így a magyar klasszis már vazarival vezetett.

Már csak 24 másodperc volt hátra, amikor Hadfit intették, ami két (!) másodperccel a vége előtt megismétlődött. Ezzel egyenlő volt az állás, következhetett tehát az aranypontig tartó ráadás. Ebben ismét Toncs Péter tanítványa bizonyult aktívabbnak, és 40 másodperc elteltével lábfelszedésért jukót kapott, így véget vetett a küzdelemnek.

Hadfi a magyar idő szerint 15 órakor kezdődött finálékban a tavalyi Eb-n bronzérmes orosz Gaszimovval csap össze.

A legnehezebbek vigaszágán Bor Barna az ukrán Szotnyikovval került szembe, aki egy perc elteltével jukót érően vitte földre őt, majd egy ugyanolyan akcióval már két jukós előnyhöz jutott. Ezután a paksi tinédzser hiába ment előre, már nem történt értékelhető mozzanat. (MTI)
Legfrissebb hírek

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
15 perce

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
26 perce

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
1 órája

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
1 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2 órája

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik