Evezés: Haller Ákos és Pető Tibor döntős

2006.05.26. 17:49
Címkék
Münchenben, az evezős Világkupa-sorozat idei első versenyén a magyar kétpárevezős egység a szombati döntőbe, a legjobb hat közé jutott.
Haller és Pető a legjobb hat között
Haller és Pető a legjobb hat között
Haller és Pető a legjobb hat között
Haller és Pető a legjobb hat között

A kétszeres világbajnok páros 2004 óta első alkalommal versenyzett együtt, és az A-döntőbe kerülés kiharcolásával rögtön biztató produkciót nyújtott.

A pénteki középdöntőben kemény csatát vívtak a rivális német párossal, és másodikként célba érve biztosították helyüket a szombati fináléban.

Ugyancsak figyelemre méltó eredményt ért el Bencsik Gábor is, aki kategóriájában ötödik helyen végzett, így a B-döntő 7-12. helyéért harcolhat.

Rajtuk kívül a könnyűsúlyúaknál a Novák Zsófia és Hajdú Zsuzsa kettős 6. helyezést ért el a C-döntőben, így összesítésben a 18. helyen végzett. Alliquander Anna pedig, miután a D-döntőben a 3. helyet szerezte meg, végül 21. helyen zárt.

A Varga Tamás Csaba, Nagy-Pál Antal, Galambos Péter és Kitka Gergely alkotta férfi négyes összesítésben a 20. helyezést érte el.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
3 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
36 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
50 perce

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik